Szervezeti hírek

Forgács kupa 15. alkalommal

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét a fővárosba került a vándorkupa.

Gyász

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két rendőr vesztette életét Budapesten 2015. február 7-én hajnalban.

Évértékelő

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség 2014. évben végzett munkáját értékelte Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2015. február 5-én a Rendőrségi Igazgatási Központban.

Elismerés a példamutató helytállásért

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tárgyjutalomban részesült az a két kiskőrösi rendőr, akik kimentettek egy férfit a jeges víz fogságából.

„Környezetvédelemért-díj”

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ megköszönte Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredes asszonynak a környezeti jogsértésekkel szembeni hatékony munkáját.

„Az egyenruha csábító ereje”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keresett, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

IIASA-Shiba harmadszor

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minőségfejlesztési díjat kapott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.