„Környezetvédelemért-díj”

2015. 02. 03., k - 14:41
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ megköszönte Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredes asszonynak a környezeti jogsértésekkel szembeni hatékony munkáját.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központtal 2006. decemberében együttműködési megállapodásban rögzítette a környezeti jogsértésekkel szembeni közös fellépés szükségességét.

A főkapitányság, azon belül pedig a környezetvédelmi szakvonal különösen sokat tesz a bűncselekmények megelőzéséért. Rendszeres kapcsolatot tartanak az érintett intézményekkel, közös portyaszolgálatot folytatnak a társszervekkel együttműködve, továbbá a társhatóságok bevonásával megszervezik az állomány környezetvédelmi tárgyú oktatását.

A környezettudatosságra történő nevelés jegyében munkatársaink megelőző, figyelemfelhívó előadásokat tartanak az oktatási intézményekben is. Továbbá kiadványaikon keresztül, szórólapok terjesztésével pedig a környezetvédelmi szabályokkal kapcsolatos információk minél szélesebb körben történő megismertetését és elmélyítését célozzák.

Az eredményes munka elismeréseként 2014. november 28-án a főkapitányságot díjazták, a 2015. január 31-én tartott környezetvédelmi bálon pedig Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredes asszony, a bűnmegelőzési alosztály helyettes vezetője vehetett át elismerést. A „Környezetvédelemért-díj”-at a bálon jelenlévő dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy úr, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója és Mészáros György úr, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány elnöke adta át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.