Négy körözés volt érvényben a tettes ellen

2024. 08. 01., cs - 12:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy dorogi férfi még tavaly decemberben lopott egy motorkerékpárt, az esztergomi rendőrök kihallgatták, és őrizetbe vették.

Közel 8 hónap telt el azóta, hogy egy férfi még 2023. december 1-jén éjszaka Esztergomból ellopott egy motorkerékpárt, a zárt udvarról még némi személyes tárgyat is magához vett. A sértett a lopást észlelve másnap tett feljelentést a rendőrségen. A helyszínen elvégzett bűnügyi technikusi munka nagyban segítette a nyomozást. A lopott motorkerékpárt december 28-án megtalálták Esztergom külterületén, amit a sértett visszakapott. A rendőrök látókörébe került egy 36 éves dorogi férfi. Őt már korábbról ismerték, tudták, szökésétől tartani lehet. A dorogi járőrök a lakás bejárati ajtaját biztosították, valamint a tűzoltók segítségével az esztergomi nyomozók feljutottak az első emeletre, ahol az erkélyen bejutva elfogták M. Kornélt.

Kiderült, hogy a Budapesti Környéki Törvényszék elfogatóparancsa van érvényben ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt, továbbá a Dorogi Rendőrkapitányság három ügyben körözte. Elfogását követően őt az Esztergomi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták, lopás bűntett miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség M. Kornélt a körözések miatt őrizetbe vette.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.