Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

2024. 08. 01., cs - 10:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök egész évben kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain 2024. július 22-e és július 28-a között 80 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 23 ittasan és egy bódultan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik, ezért a következő hetekben is továbbfolytatják a koncentrált ellenőrzéseket.

 

„... hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.