Elismerés a példamutató helytállásért

2015. 02. 04., sze - 13:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tárgyjutalomban részesült az a két kiskőrösi rendőr, akik kimentettek egy férfit a jeges víz fogságából.

Mint arról korábban beszámoltunk, telefonon kért segítséget a rendőrségtől egy férfi 2014. december 29-én 16 óra 30 perckor, mivel egy Akasztó külterületén lévő lápos területen kerékpárral közlekedve eltévedt és a sötétség miatt nem talált haza.

                                            

Weimper János r. törzszászlós és  Fésüsné Gárdonyi Georgina r. törzsőrmester azonnal a bajbajutott felkutatására indult szolgálati gépkocsival, de a fagyott, sáros, mélyen nyomvályús úton körülbelül 1 kilométer megtétele után  megállásra kényszerültek. A kiváló személyismerettel rendelkező Weimper János r. törzszászlós felvette a kapcsolatot egy helyi vadásszal, aki segített az egyenruhásoknak, így az ő terepjárójával tudták folytatni a keresést. Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai is folyamatosan tartották a kapcsolatot a kétségbeesett bejelentővel és bíztatták, hogy tartson ki, hamarosan érkezik a segítség. A férfi telefonon elmondta, hogy beszakadt alatta a jég és a vízben nem tud mozogni. A rendőrök a terepviszonyok miatt segítségül hívtak egy traktorral rendelkező helybélit, akinek a közreműködésével sikerült megközelíteni a térdig érő, jeges vízben álló férfit. Az egyenruhások és segítőik közösen kihúzták a bejelentőt és a traktorral a terepjáróig szállították. A rendőrök átsegítették a kihűlt férfit a fűtött autóba, majd óvatosan levették a ráfagyott cipőit, betakarták, majd további egészségügyi ellátás céljából értesítették a mentőszolgálat munkatársait.

A mentésben résztvevő Fésüsné Gárdonyi Georgina r. törzsőrmestert és Weimper János r. törzszászlóst a kiemelkedő helytállásukért Dávid Károly r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2015. február 4-én elismerésben és tárgyjutalomban részesítette. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.