Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: Bottal közlekedő férfira támadt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy bottal közlekedő idős embert Miskolcon.

Autóból lopott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mezőkeresztesi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, az általa eltulajdonított fényképezőt pedig visszaszolgáltatták az önkormányzatnak.

Félrevezető sofőr

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrt győzködte a sofőr, hogy az általa bemondott adatok valósak, végül kiderült, hogy őt és az autót is körözte a Miskolci Rendőrkapitányság.

Súlyos kölcsön

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogását követően őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci férfit, aki csaknem 10 éven át heti rendszerességgel követelte vissza súlyos kamatokkal megnövelt kölcsönösszegét egy helyi férfitól.

Lezárt ügyek: Sofőrök harca

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Addig versenyzett egymással két autós Miskolcon, amíg egyikük a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy nőt.

Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhetnek az eb-tolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal éltek a rendőrök azzal az ózdi férfival és fiával szemben, akik egy helyi ingatlan udvaráról elloptak egy német juhászkutyát.

Eladták a fiatal lányt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sárospataki és egy sátoraljaújhelyi férfi eladott egy lányt, akinek prostituáltként kellett dolgoznia.

Visszapillantó – „üveges”- tekintet

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ózdi férfi ittasan nekihajtott egy rendőrautónak, amelyet követően intézkedés alá vonták a járőrök, majd másnap újra kiszűrték a forgalomból, mivel ismételten ittasan vezetett, ráadásul jogosítvány nélkül.

Lezárt ügyek: engedély nélkül tartott fegyvereket

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki két lőfegyvert is engedély nélkül szerzett és tartott meg.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.