Félrevezető sofőr

2018. 01. 22., h - 12:17
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrt győzködte a sofőr, hogy az általa bemondott adatok valósak, végül kiderült, hogy őt és az autót is körözte a Miskolci Rendőrkapitányság.

Közúti ellenőrzést hajtott végre 2018. január 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály munkatársa a 37-es számú főúton, a Gesztelyi körforgalomnál. A rendőr 13 óra 30 perc körül megállított egy személygépkocsit, aminek a vezetője iratok hiányában, szóban adta meg adatait.  

A rendőr közölte az egyre zavartabban viselkedő férfival, hogy az általa megadott adatok nem egyeznek a valósággal. A 39 éves, miskolci R. Gáborral szemben ugyanis a Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki körözést, míg az általa használt járművel szemben is nemzetközi körözést rendelt el a hatóság.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság időközben kiértesített járőrei előállították a férfit a rendőrségre. A már előzetes letartóztatásban lévő 39 éves férfivel szemben az a rendőr kezdte meg az intézkedést, aki a 2017-es évben a legtöbb - megyénk útjain közlekedő - ittasan vezető sofőrt szűrte ki forgalomból.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.