Közlekedésrendészeti akció a XIII. kerületben

2024. 07. 08., h - 10:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a közlekedés résztvevőit szolgálati autókból és rendőrségi jelleg nélküli gépkocsiból is ellenőrizték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányság 2024. július 6-án 18 órától másnap 2 óráig közlekedésrendészeti akciót szervezett, amelynek végrehajtásában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedés Felügyeleti Főosztály és a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Szövetség munkatársai is részt vettek. Az akció fő célja a közlekedési balesetek és az illegális gyorsulási versenyek megelőzése, valamint a közlekedőkre veszélyt jelentő járművezetők kiszűrése volt.

 

Az ellenőrzés során az egyenruhások öt engedély nélkül átalakított jármű vezetőjével szemben intézkedtek, feljelentést tettek velük szemben. Lekapcsoltak egy veszélyesen driftelő kocsit is, melynek vezetője helyszíni bírságot kapott. Előállítottak három személyt ittas, illetve engedély nélküli vezetés, és közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt.

 

Helyszíni bírsággal az egyenruhások további kilenc autóst sújtottak: hárman közülük lejárt műszaki érvényesség miatt, egy-egy esetben jármű engedély nélküli átalakítása, kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása, lejárt vezetői engedély, kézben tartott mobiltelefon miatt büntettek, valamint egy szabálytalanul közlekedő gyalogost is szankcionáltak.

 

Közigazgatási bírságot összesen két esetben szabtak ki ittas járművezetés és tilos jelzésen áthaladás miatt. Szabálysértési feljelentést összesen nyolc emberrel szemben tettek, három forgalmi engedélyt és két pár rendszámot a helyszínen bevontak.

 

A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket „…hogy mindenki hazaérjen!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.