Lezárt ügyek: engedély nélkül tartott fegyvereket

2018. 01. 15., h - 13:57
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki két lőfegyvert is engedély nélkül szerzett és tartott meg.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi, 40 éves férfival szemben.

A nyomozók 2017. október 26-án tartottak házkutatást a gyanúsított lakásában és garázsában, ahol a garázs álmennyezetébe rejtve egy-egy hangtompítóval és távcsővel felszerelt puskát, illetve maroklőfegyvert találtak, majd foglaltak le.

A férfi kihallgatása során elmondta, hogy már több évvel korábban vásárolta Miskolcon egy ismeretlen férfitől a fegyvereket, amelyekkel - saját szórakoztatására – időnként célba lőtt.

Az ügyben indított nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

fegyverfegyver

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.