Szervezeti hírek

„Sporttal a megelőzésért”

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemzetközi kézilabda tornát tartottak Kiskunhalason.

Nyugdíjas rendőrök találkozója Hajdúszoboszlón

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság 2014. december 11-én a nyugállományba vonult volt munkatársak részére immár hagyományosan találkozót szervezett.

Toborzás Heves megyében

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri pálya iránt érdeklődőket várják Heves megyében.

Segítség és információk a pályaválasztóknak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyílt napokon mutatják be hivatásukat a rendőrök a középiskolás diákoknak Békés megyében. A tájékoztatók alkalmával a rendészeti képzésekre vonatkozó kérdéseikre is választ kaphatnak az érdeklődők.

Nyílt napok Hajdú-Biharban

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyében is folyó toborzási programsorozat részeként, a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében nyílt napot tartottak a Berettyóújfalui és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon is.

Egyházakkal együttműködve

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vallási közösségek és felekezetek vezetőivel találkozott Fejér megye rendőrfőkapitánya, valamint bűnmegelőzési szakemberei.

Polgárőr autók konvoja Veszprémben

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszprémben 15 új szolgálati autót vettek át ünnepélyes keretek között a megye polgárőrei.

Példás összefogás

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Varga Péter r. ezredes civileket és rendőröket jutalmazott az elfogásért.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.