Polgárőr autók konvoja Veszprémben

2014. 12. 10., sze - 16:04
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszprémben 15 új szolgálati autót vettek át ünnepélyes keretek között a megye polgárőrei.

Veszprémben vették át az új, nagy teljesítményű szolgálati gépkocsikat a megye polgárőrei 2014. december 10-én. Az ünnepségen Kovács Imre a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség adta át kollégáinak az új járműveket. Beszédében kiemelte, hogy

az országban Veszprém megye volt az, amely pályázatok útján a legtöbb gépkocsit nyerte el. A Darányi Ignác terv keretein belül 12 járművet nyertek el, míg az Országos Polgárőr Szövetségtől további 3 gépkocsit kaptak a szolgálati feladataik elvégzéséhez.

Megköszönte a rendőrség támogatását, amely szintén hozzásegítette a megyei szövetséget ehhez a kiemelkedő fejlesztéshez, valamint a Balaton Volán Kft-nek, hogy helyet biztosított a polgárőrség számára.

Anda György rendőr ezredes megyei főkapitány-helyettes eredményes szolgálatot kívánt minden polgárőrnek, amelyben most már ezek az új gépjárművek is segítségükre lesznek. Kihangsúlyozta, hogy a közbiztonság megteremtése, fenntartása elsődlegesen a rendőrség feladata, de ebben a munkában számíthat az együttműködőkre, így különösen a polgárőrségre.

A gépjárművek mellett az Országos Rendőr-főkapitányság 40 darab kerékpárt adományozott a megyei polgárőrszövetségnek.

 A polgárőrök tiszteletkört tettek Veszprémben és büszkén mutatták meg új gépjármű parkjukat a lakosságnak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.