Példás összefogás

2014. 12. 10., sze - 12:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Varga Péter r. ezredes civileket és rendőröket jutalmazott az elfogásért.

Ahogy arról hírt adtunk, Székesfehérváron a Pozsonyi úton lévő Nemzeti Dohányboltba 2014. december 5-én 7 órakor bement egy férfi és az ott lévő alkalmazottól cigarettát kért, majd amikor az eladó nem szolgálta ki, a férfi bántalmazta és több doboz cigarettát magához véve, az ablakot kitörve menekült el a helyszínről. A járőrök az elkövetőt –állampolgári segítséggel- 10 percen belül elfogták, majd előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2014. december 10-én az elfogásban résztvevő Borics Mihály r. főtörzsőrmestert, Kamondi Tibor r. törzsőrmestert, Kovács Péter r. törzsőrmestert és Tóth Zsolt r. törzsőrmestert és az ő munkájukat segítő két civil állampolgárt jutalmazta példás helytállásukért.

Dr. Varga Péter r. ezredes kiemelte, hogy a Székesfehérváron az elmúlt időszakban öt Nemzeti Dohánybolt sérelmére követtek el rablást és minden esetben rövid időn belül elfogták az elkövetőt a kapitányság munkatársai, több alkalommal civilek közreműködésével. A főkapitány hangsúlyozta, hogy a rendőrök az állampolgárokkal együttműködve tudják hatékonyan végezni munkájukat, amit ezek az esetek kiválóan példáznak.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.