Legfrissebb híreink

Dupla páros

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség kutyás járőrök bevetésével is szolgáljaaTriatlon Nagyhét biztonságátTiszaújvárosban.

Besurranás után két órán belül gyanúsított

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök azonosították, elfogták, majd két órán belül gyanúsítottként hallgatták ki a besurranó tolvajt.

Veszélyeztették a közlekedés biztonságát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hamar elfogták azt a két fiatal fiút, akik a 35-ös számú főúton Tiszaújvárosból Sajószöged felé gyalogolva több közúti jelzőtáblát is kiszedtek a helyükről, majd azokat az út közepére dobták.

Őrizetben a gyújtogató

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Mezőcsáton felgyújtotta saját házát. A tűzben egy apa és kisgyermeke is az életét vesztette.

Három megyében is besurrant

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkövesdi rendőrök fogták el azt a férfit, aki üdülőövezetben lévő hétvégi házakba surrant be és lopott készpénzt, ékszereket.

Megmentették

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi, aki egy társasház ablakából akart kiugrani, azonban a helyszínre érkező miskolci járőrök még el tudták kapni a derekát és visszahúzták.

Együttműködés a Magyar Labdarúgó Szövetséggel

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást írt alá dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, valamint Tatárka József, a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.

Miskolcról Budapestre a drog után

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci nyomozók egy budapesti férfi otthonában tartottak házkutatást és foglaltak le nagy mennyiségű készpénzt és különféle tiltott szert.

Ki ismeri fel?

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi áruházban történt lopás elkövetőjének azonosításához.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.