Veszélyeztették a közlekedés biztonságát

2017. 07. 19., sze - 12:49
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hamar elfogták azt a két fiatal fiút, akik a 35-ös számú főúton Tiszaújvárosból Sajószöged felé gyalogolva több közúti jelzőtáblát is kiszedtek a helyükről, majd azokat az út közepére dobták.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 19 éves és egy 18 éves sajószögedi fiatalemberrel szemben.

A gyanúsítottak 2017. július 18-án 23 óra 50 perc körül gyalog indultak haza Tiszaújvárosból Sajószögedre. Útközben egyikük egy kukát szakított le a helyéről és azt a főút közepére dobta, majd így tett még több közúti jelzőtáblával is. Végül a két fiú egy útkanyarulatban kihelyezett betontuskós terelő táblát emelt az útra.

 

A bejelentést követően a rendőrjárőrök azonosították, Sajószögeden elfogták, majd előállították őket a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tettek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.