Legfrissebb híreink

Ha vezet, igyon vizet!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyári hónapokban fontos a megfelelő mennyiségű folyadék pótlása. A sofőrök fegyelmébe ajánljuk, hogy a sör is szeszes ital, illetve azt is, hogy a Borsod-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzéseik során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

Kék fény vetült a sérült kuvikra

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet segítségével gondoskodtak egy sérült madár további ellátásáról.

Lezárt ügyek: Halálos baleset

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a gépjárművezetővel szemben, aki Erdőbénye belterületén személygépkocsiját ittasan vezetve, a megengedett sebességhatárt jelentősen túllépve balesetet okozott, amelynek következtében utasa elhalálozott.

Lezárt ügyek: Több ember halálát okozta a lekapcsolódó szerelvény

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több ember halálát követelő közúti közlekedési baleset ügyében élt vádemelési javaslattal a rendőrség. Még az elmúlt évben, a Miskolcot elkerülő úton autó ütközött egy tehergépjármű elszabadult pótkocsijával, amelynek során a kocsiban ülők elhunytak.

Lezárt ügyek: A kerítésen fogták el a tolvajt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy mezőkövesdi férfival szemben, akit akkor értek tetten, majd fogtak el a járőrök, amikor a lopott benzinnel átmászott a kerítésen.

Lezárt ügyek: Ittasan vezetett, balesetet okozott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon, a diósgyőri városrészben személygépkocsiját ittasan vezetve balesetet okozott.

Előzetesben egy miskolci díler

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Miskolcon fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szerzett meg és adott tovább helyi lakosoknak.

Lezárt ügyek: Pedagógust vert

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy sajóbábonyi nő ellen, aki egy helyi általános iskola előtt tettleg bántalmazott egy pedagógust.

Ledöntötte a sirató anyát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hamar azonosították azt a férfit, aki Cigándon ledöntött egy II. világháborús emlékművet.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.