Lezárt ügyek: Ittasan vezetett, balesetet okozott

2018. 06. 06., sze - 13:47
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon, a diósgyőri városrészben személygépkocsiját ittasan vezetve balesetet okozott.

Járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság J. István 51 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2018. január 13-án 13 óra 8 perckor a Miskolc, Iván utcán ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban személygépkocsijával. A Gagarin utca irányába kanyarodva egy parkoló gépkocsinak ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről továbbhajtott. Az elkövető gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság lezárta, a keletkezett nyomozati iratokat az ügyészég felé vádemelési javaslattal megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.