Lezárt ügyek: vádemelési javaslat a rablóval szemben

2018. 06. 12., k - 14:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kazincbarcikai rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfival szemben, aki játszótéren támadt a sértettre.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság K. Zoltán 44 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. április 8-án 9 óra körül egy kazincbarcikai játszótéren, megfenyegetett és arcon ütött egy 58 éves férfit, kezéből kikapta a pénztárcát és a benne lévő készpénzzel együtt a helyszínről eltávozott. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A bejelentést követően a nyomozók az elkövetőt két órán belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a kihallgatás követően őrizetbe vették.

A nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lezárta és az ügyben keletkezett nyomozati iratokat az ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.