ESR 112 - ahogyan a Békés megyei gyermekek látják

2015. 02. 12., cs - 16:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolás gyermekek rajzaiból nyílt kiállítás a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épületének ügyfélterében. Az alkotások készítői a 112-es számon elérhető rendőrök, mentők és tűzoltók hétköznapjait igyekeztek megörökíteni.

A Nemzeti Infokommunikációs Zrt. az ESR 112 projekt keretében „Hétköznapi hőseink” címmel rajzpályázatot hirdetett. A kiírásra Békés megyéből is számos alkotás érkezett, melyek készítői a rendőrök, a tűzoltók és a mentők segítő tevékenységét ábrázolták különböző technikákkal. A kezdeményezés célja az volt, hogy a gyermekek megismerjék az Egységes Segélyhívó Rendszert és megjegyezzék az éjjel nappal ingyenesen hívható 112-es telefonszámot. A Békéscsabán kiállított rajzok arról tanúskodnak, hogy a kisdiákok közül nagyon sokan tisztában vannak azzal, milyen helyzetekben kell feltétlenül segítséget hívni. A legtöbben baleseti helyszíneket ábrázoltak, ahol a rendőrök, mentők és tűzoltók, valamint a katasztrófavédelem munkatársai közösen igyekeznek segíteni a sérülteken. Van azonban olyan rajz is, melyen a rendőrség bűnüldöző tevékenysége jelenik meg. Az alkotásokat 2015. február 17-éig tekinthetik meg az érdeklődők a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épületének (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3. szám) földszinti ügyfélterében.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.