Welcome home rendőrmódra

2024. 09. 13., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.

Többször is végzett terepfelmérést a csepeli nyomozók adatai alapján C. János, mielőtt 2024. szeptember 3-án rászánta magát arra, hogy maszkot húzzon és rátámadjon egy cég alkalmazottjára, aki egy pénzzel teli lemezkazettát vitt át a munkahelye mellett lévő irodaházba. A nőt váratlanul érte a támadás, a maszkos férfi hirtelen megragadta a nála lévő táskát és megpróbálta kiszakítani a kezéből. A támadó elsőre nem járt sikerrel, az alkalmazott védekezett és szorított, a rabló ekkor egy kulccsal elkezdte ütni a kezét, majd kitépte belőle a lemezkazettát, melyben 8 millió forint volt. A férfi ezt követően elmenekült.

A nyomozók a kamerafelvételek elemzésekor kiszúrták, hogy az elkövető többször járt a telephely környékén a rablás előtti napokban, feltehetően terepfelmérés céljából. A nyomozók rövid időn belül azonosították a támadó által használt autót, majd magát a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit is. A 46 éves C. Jánosról kiderült, hogy a rablást követően egy bérelt autóval Horvátországba utazott a családjával. A csepeli rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály egységének támogatásával a férfi hazaérkezésének napjára összehangolt akciót szerveztek és C. Jánost szeptember 7-én éjjel elfogták az M7-es autópálya egyik pihenőjében. A rendőrök kutatást tartottak a férfi otthonában, a kertben elásva, egy dobozban megtaláltak közel 6,5 millió forintot.

A rendőrök C. Jánost a BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányságon rablás bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta az is, hogy a hiányzó 1,5 millió forint egy részét euróra váltotta és a pénzt magával vitte a nyaralásra. A rendőrök a férfi elfogásakor 28 ezer forintot és 85 eurót foglaltak le a bérelt autóból.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.