Őrizetben a drognagyi

2024. 09. 13., p - 10:40
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

A rendőröknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy egy recski lakos kábítószert árul az otthonában. Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrs nyomozói 2024. szeptember 12-én elfogtak és előállítottak egy 65 éves nőt, akit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított rendszeresen a lakásán fogadta a vevőket. Az ingatlanban végzett kutatáskor a nyomozók 133 darab alupakkba kiporciózott kábítószergyanús fehér port és közel kétmillió forintot foglaltak le.

A nő ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indult eljárás, továbbá kezdeményezték letartóztatását.

 

.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.