Volt élettársát fosztotta ki

2024. 09. 13., p - 11:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

Szeptember 7-én 23 óra után egy 37 éves, ittas férfi két személyre lett figyelmes Esztergom egyik parkjában, akik az egyik padon aludtak. Több táska is volt náluk, amelyekben az értékeiket tartották. A tettes kihasználta a védekezésre képtelen állapotukat, és elvitte a csomagjaikat. K. Csaba ezt követően egy közeli parkba ment, a zsákmányát egy járdán hátrahagyta, majd lefeküdt aludni. Nem is sejtette, hogy a táskákban bankkártyák, személyes tárgyak, pénztárca és iratok voltak.

B. János az éjszaka során éppen arra járt. Átvizsgálta a csomagok tartalmát, és bankkártyákat vett magához. Több helyen próbált fizetni, de csak egy 905 forintos tranzakciót hajtott végre. Amint a sértett észrevette a lopást, feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók adatgyűjtést végeztek, és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit. Kiderült, hogy K. Csaba korábbi élettársától és annak gyerekétől vette el az értékeket, amíg ők aludtak.

Az esztergomi nyomozók azonosították a két férfit, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. K. Csaba ellen kétrendbeli kifosztás bűntett miatt indult eljárás. B. Jánost már ismerték, őt már korábban gyanúsítottként kihallgatták két hasonló bűncselekmény elkövetése miatt a nyomozók, amit a városban követett el. A korábbi gyanúsításokat a nyomozók kiegészítették, így kétrendbeli csalás bűntett és kétrendbeli kifosztás bűntett miatt folytatják ellene az eljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság a tegnapi napon elrendelt. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.