Házhoz megyünk Nyíregyházán

2021. 12. 15., sze - 13:14
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdeklődők 2021. december 18-án találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.

A rendőrség a 2015 őszén útjára indított Házhoz megyünk elnevezésű országos kampánysorozatát idén is folytatja. A kampány fő célja, hogy szakemberektől származó információk közvetlen közreadásával a rendőrség segítse a közbiztonság növelését, és javítsa az állampolgárok önvédelmi képességét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a prevenciós programmal 2021. december 18-án 12 órától 15 óráig Nyíregyházán, a Kossuth téren várják az érdeklődőket. A szakemberek az információs ponton tájékoztatást adnak a különböző korosztályoknak megfelelő bűnmegelőzési programokról, illetve igény esetén személyes tanácsadásra is lehetőség nyílik a vagyonvédelem, az internet veszélyei, a drogprevenció, az áldozatvédelem és a családon belüli erőszak témakörében.

Néhány jó tanács:

• Ne nyisson ajtót, kaput idegennek még akkor sem, ha az kedvesnek, jó szándékúnak látszik.

• Tartsa zárva háza kapuját, lakásának ajtaját, még akkor is, ha az udvaron vagy a kertben tartózkodik.

• Szereltessen biztonsági zárakat lakására, és ha teheti szerezzen be segélyhívó berendezést.

• Mielőtt a lakását elhagyja győződjön meg arról, hogy annak nyílászárói nem maradtak-e nyitott állapotban.

• Kulcsait, ha elmegy otthonról ne rejtse a lábtörlő alá, vagy más, illetéktelen számára is könnyen elérhető helyre.

• Megtakarított pénzét ne vegye elő idegen előtt.

Ha bűncselekmény gyanúját keltő körülményt észlel, hívja a rendőrség 112-es segélyhívó számát!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.