Befejezték a nyomozást egy sorozatbetörővel szemben

2024. 08. 22., cs - 12:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 40 éves hajdúsámsoni férfi közel hárommillió forintnyi kárt okozott Hajdú-Bihar vármegyében.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. március 9-én reggel, hogy valaki betört egy debreceni családi házba az éjszaka folyamán, és 75 ezer forint értékben vitt el értékeket. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, ekkor került a látókörükbe a 40 éves férfi, akiről kiderült, hogy több korábbi bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

A hajdúsámsoni férfi főképp ingatlanokat szemelt ki, a bejutáshoz kerítéseket, kapukat és lakatokat rongált meg. Miután bejutott az épületekbe, kutatni kezdett, és szinte mindent vitt, amit értékesnek tartott. Munkagépeket, szerszámokat, alkatrészeket, egy segédmotoros kerékpárt és pénzt, azonban négy esetben nem járt sikerrel. A tárgyakat egy 71 éves debreceni lakos vásárolta meg tőle úgy, hogy tudott arról, azok illegálisan jutottak ismerőse birtokába.

A hajdúsámsoni férfinak 29 rendbeli lopás, míg társának pénzmosás miatt kell felelnie.

A nyomozók elvégezték az eljárási cselekményeket, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.