Egy sorozat vége

2024. 08. 22., cs - 15:00
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

Lopás bűntett, illetve csalás vétség miatt folytat nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2024. augusztus 21-ét megelőzően tizenhét alkalommal követett el különböző lopásokat. A tolvaj leginkább kerékpárokat, talicskát, tetőlemezt, játékot, rezsót, karórát, virágot, illetve roncsautók kipufogóit, katalizátorait, és vezetékeit tulajdonította el, több mint 600 ezer forint kárt okozva. A férfi egy csalást is elkövetett, melynek során egy politikai párt kampányeszközeként használt tízezresnek látszó tárggyal fizetett egy vegyesboltban.

A rendőrök az elkövetőt 2024. augusztus 21-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is.

"

Az egyenruhások az eltulajdonított tárgyak nagyobb részét átadták a jogos tulajdonosaiknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.