Szervezeti hírek

Díjazott együttműködés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és az ÉMÁSZ Nyrt. megújította együttműködési megállapodását, ezzel megerősítve a két szervezet szándékát, hogy együttes erővel lépjenek fel a kábel-, vezetéktolvajokkal szemben.

Egyetértés a tatabányai képviselők között

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése ellenszavazat nélkül fogadta el Dr. Forrai Zsolt r. alezredes beszámolóját.

Rendvédelmi nap Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Látványos bemutatók, kiállított technikai eszközök és színes programok nyújtanak betekintést a rendvédelmi és fegyveres szervek munkájába 2014. május 30-án.

Az Év Zalai Rendőre (fotókkal)

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vizsgáló, nyomozó, körzeti megbízott, határrendész, járőr, civil szervezet és egy polgárőr is kapott díjat.

Négy baleset egy helyszínen

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset-helyszínelők mérték össze szakmai tudásukat Orosházán. Az elméleti feladatok mellett négy beállított baleseti helyszín vizsgálatát is el kellett végezniük.

Ki a „legény” a gáton?

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának felkérése alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal rendezte meg az I. Országos Rendőr Tisza-tó körüli futóbajnokságot.

Nemzetközi rendvédelmi együttműködés az esélyegyenlőségért

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A kisebbségi származású fiatalok integrációját segítő nemzetközi gyakorlatokat bemutató, ezek megosztását szolgáló konferencia valósult meg az Országos Rendőr-főkapitányságon 2014. május 15-én, „Egyenlő esélyek a rendvédelemben” címmel.

Az egyházakat hívta segítségül a rendőrség

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idősek és vagyonuk védelme érdekében kérte az egyházi személyek segítségét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.