Bűn-és balesetmegelőzési verseny roma diákoknak

2014. 05. 22., cs - 09:10
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elméleti és gyakorlati tudásukat tették próbára nyíregyházi általános és középiskolás diákok.

2014. május 20-án a nyírszőlősi általános iskolában rendezte a második roma bűn- és balesetmegelőzési versenyt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A diákok a tesztlapok kitöltését követően gyakorlati feladatokban is összemérhették felkészültségüket. A versenyzők között rendészeti tanulmányokat folytató középiskolások is vetélkedtek, akiknek bűn- és balesetmegelőzési tudásukon túl rendészeti ismereteikről is számot kellett adniuk. A verseny legjobbjai - kategóriánként három tanuló - június 5-én a megyei döntőn képviselik Nyíregyházát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.