Az Év Zalai Rendőre (fotókkal)

2014. 05. 18., v - 07:04
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vizsgáló, nyomozó, körzeti megbízott, határrendész, járőr, civil szervezet és egy polgárőr is kapott díjat.

Idén második alkalommal adtak át díjakat olyan zalai rendőröknek, polgári alkalmazottnak, civil szervezetnek és polgárőrnek, akik az elmúlt évben kiemelkedő szakmai munkát végeztek, valamint elismerték egy civil szervezet és egy polgárőr rendőrséget segítő munkáját is. Az elismeréseket Szukics Ferenc rendőr ezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott főkapitánya Gyutai Csaba zalaegerszegi polgármesterrel együtt 2014. május 17-én az Egerszeg Fesztiválon adta át.

A díjat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közelmúltban elhunyt vezetője, Dr. Fülöp Valter rendőr dandártábornok alapította, amelyet a tavalyi év óta minden évben olyan Zala megyében szolgálatot teljesítő rendőrök vehetnek át, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak.

Díjazottak:

Az Év Zalai Rendőre:

Varga István rendőr főtörzszászlós, a Keszthelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Az Év Zalai Vizsgálója:

Gaál Brigitta rendőr törzszászlós, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vizsgálója

Az Év Zalai Nyomozója:

Melke Attila rendőr őrnagy, a Letenyei Rendőrőrs főnyomozója

Az Év Zalai Körzeti Megbízottja:

Nyári Ernő rendőr törzszászlós, a Lenti Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Az Év Zalai Szervezője:

Nagyné Sólyomi Beáta rendőr százados, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság hivatalvezetője

Az Év Zalai Járőre:

Miszori Balázs rendőr főtörzsőrmester, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőre

Az Év Zalai Határrendésze:

Szerdahelyi Zoltán rendőr törzszászlós, a Keszthelyi Rendőrkapitányság okmány- és gépjármű  szakértője


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.