Befejeződtek a Közbiztonsági Egyeztető Fórumok Baranyában

2017. 11. 10., p - 18:51
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Párbeszéd – együttműködés – segítés – támogatás jegyében folytatott széleskörű egyeztetést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 2017. október 24-én megkezdett fórumsorozat 2017. november 9-én fejeződött be, amely Baranya megye valamennyi járására kiterjedt. A fórumokra - immár hagyományosan - a járások polgármesterei, a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, a rendőrség társszervei, az oktatási intézmények fenntartói és vezetői valamint a történelmi egyházak képviselői kaptak meghívást. A résztvevők a megye és a járások bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről kaptak tájékoztatást.  

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumok kiváló alkalmat biztosítottak arra, hogy a résztvevők áttekintsék a települések közrendjét és közbiztonságát, valamint az együttműködés jegyében egyeztessék a jövőbeni teendőket. 

Az előző évek kialakult gyakorlatához képest változást jelentett, hogy a megjelentek a fórumot követően a két járásban úgynevezett „Police Cafén” vehettek részt. A kávéházi hangulatot idéző rendezvényen, a résztvevők a kijelölt rendőri állomány által moderált kötetlen beszélgetésben vitathatták meg az általános közbiztonsági feladatokon felül a térségben leginkább fontosnak tartott rendészeti és bűnügyi teendőket, illetve az e feladatokkal összefüggő megelőzés lehetőségeit. A Bólyi járásban az idős emberek sérelmére elkövetett trükkös lopások, valamint az iskola tanulóinak internet használatával kapcsolatos visszaélések (közösségi oldalakon egymás sértegetése, fenyegetése, megalázása), míg a Hegyháti járásban az eddigi bűnmegelőzési projektek és a jövőbeni tervek és igények lettek feldolgozva, továbbá a térség közlekedési helyzetének javításával is foglalkoztak a fórumon. A témára való tekintettel a Hegyháti járásban a meghívottak köre kibővült a helyi nyugdíjas klub tagjaival, a Sásdon regnáló család- és gyermekjóléti szolgálat, valamint a szociális szolgálat munkatársaival is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.