Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből

2024. 08. 21., sze - 09:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hét eseményei röviden.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3914-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám még mindig akad olyan autós, akinek ennél magasabb összegű bírságra kell számítania. Kecskemét belterületén egy sofőr 117 km/h-val, még egy másik 116 km/h-val hajtott. Tompán az 50 km/h helyett 109 és 103 km/h-val közlekedett két autós. 

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt 82 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 16 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; hárman balesetet is okoztak.

Előző héten sajnos két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt vármegyénkben. Kedd délután az 55-ös számú főúton, Bajánál egy 76 éves bajai lakos – feltehetőleg rosszullét miatt – személygépkocsival áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő autóssal. A balesetben három személy vesztette életét. A történteket a Bajai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Péntek éjszaka Kecskemétnél, a 445-ös számú úton haladt egy autó, majd az út 8-as kilométerszelvényénél előzésbe kezdett. Ám a manőver során a szemből érkező motorkerékpáros nekiütközött a visszapillantótükrének és elesett. A 24 éves motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetet a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy az előzés megkezdése előtt MINDEN ESETBEN bizonyosodjanak meg arról, hogy más nem előzi-e már a járművet, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Ha ezek a feltételek fennállnak érdemes többször ellenőrizni, hogy érkezik-e szemből jármű. Az agyunk hajlamos a személyautók, teherautók fényére fókuszálni és a motorosokat később észlelni, ezért fontos az alapos körültekintés a manőver megkezdése előtt. Az előzés során tartsák a megfelelő oldaltávolságot.

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.