Vizet akart inni, szerszámokat lopott

2024. 08. 21., sze - 15:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettest a szomjúság vonzotta a telekre, de végül lopás miatt a rendőrségen kötött ki.

Az elkövető egy hétvégi házas övezetben lakott Tatabányán, közel ahhoz a helyhez, ahová hívatlanul ment be. A napokban éppen hazafelé tartott, amikor megszomjazott. Meglátta az udvaron lévő kerti csapot, ezért átugrott a kerítésen. Úgy gondolta, hogy ha már ott van, terepszemlét tart. Az egyik épület ajtaját kirántotta, majd kerti szerszámokat és hosszabbítót vitt el. A zsákmányt hazavitte, majd egy ismerősének adta. Az elsődleges adatok alapján a lopással körülbelül 100 ezer forint kárt okozott. A sértett csak augusztus 20-án tette meg a feljelentést, az elkövetőt a rendőröknek még ezen a napon sikerült azonosítani, és kihallgatni. A 35 éves férfit lopás miatt a tatabányai nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A zsákmányt is megtaláltak és lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.