Drónnal a gyalogosok biztonságáért

2022. 07. 08., p - 07:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mélykúton a rendőrök a levegőből követték nyomon, hogy az autósok betartják-e azokat a szabályokat, amelyek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyekre és a gyalogosok elsőbbségére vonatkoznak. Sajnos még mindig vannak jogsértő sofőrök.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai – a Készenléti Rendőrség speciális, drónkezelő egységének a közreműködésével – 2022. július 7-én délelőtt Mélykúton tartottak fokozott ellenőrzést. Az akció során a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket és azok környékét pásztázták a levegőből, melynek eredményeként több jogsértőt is fülön csíptek. Három esetben figyelmeztetést alkalmaztak, további három sofőrrel szemben pedig fejenként 25.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki. 

 

A gyalogosok – a kerékpárosok mellett – a közúti közlekedés legvédtelenebb és legsérülékenyebb résztvevői. Elütésük során gyakorlatilag kivétel nélkül személyi sérülés következik be, és csak annak súlyossága a kérdés. Ez a különös sérülékenység indokolja, hogy kiemelten odafigyeljünk rájuk. Ezekről a balesetekről elmondható, hogy hátterükben mindig valamilyen emberi hiba – gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, figyelmetlenség – áll, ami egyben azt is jelenti, hogy szabálykövető magatartással ezek a szerencsétlenségek megelőzhetőek, elkerülhetőek.

Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy a saját és mások biztonsága érdekében tartsák be a KRESZ szabályait!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!

…hogy mindenki hazaérjen!

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.