Zala megyei összesítő

2022. 11. 16., sze - 08:25
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 33 éves helyi nő közlekedett személyautóval 2022. november 15-én 19 óra 20 perc körül Keszthelyen, a Rákóczi téren a Tapolcai út felé. A sofőr, a nem megfelelő követési távolság tartása miatt nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt megálló járműnek. A baleset következtében a vétlen gépkocsi sofőrje könnyebb sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány kettő főt fogott el, akik közül egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök kettő főt állítottak elő, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.