Zala megyei összesítő

2021. 08. 11., sze - 06:35
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 44 éves mihályfai nő közlekedett személyautóval a 7328-as számú úton Sümeg irányából Mihályfa felé 2021. augusztus 10-én 17 óra 30 perckor. A 3-as kilóméterszelvényhez érve egy balra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, majd a jobb oldali füves területen egy fának csapódva állt meg.

A baleset során a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.