Zala megyei összesítő

2021. 07. 16., p - 07:17
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, egy súlyos sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 71 éves balatonszentgyörgyi nő közlekedett 2021. július 15-én 10 óra 50 perckor Keszthelyen, a Tapolcai úton a Rákóczi tér irányából. Amikor a Martinovics utca kereszteződéséhez ért, balra szándékozott kikanyarodni, azonban figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő 65 éves helyi nő által vezetett gépjárműnek, és összeütköztek. A balesetben ketten megsérültek.

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.