Zala megyei összesítő

2021. 07. 07., sze - 07:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 58 éves remeteszőlősi nő közlekedett 2021. július 6-án 17 óra 55 perckor személygépkocsijával Gyenesdiáson, a Csány László utcában a 71-es főút felé, amikor balra szeretett volna kanyarodni Keszthely irányába, nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó 87 éves budapesti férfi által vezetett gépjárműnek és összeütköztek. Az utóbbi autó utasa a balesetben megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.