Vádemelési javaslatok Püspökladányban

2013. 11. 10., v - 10:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök vádemelést javasolnak egy garázda férfival és egy kerékpártolvajjal szemben.

A Kabai Rendőrőrs egyenruhásai 2013. szeptember 8-án 2 óra 20 perckor Földes településen járőröztek, amikor a Fő utcán egy helyi lakos odament hozzájuk és elmondta, hogy az egyik szórakozóhelyen két férfi elkezdett egymással veszekedni. A vita hevében bántalmazás nem történt, de az egyik feldúlt sápi lakos – aki közben folyamatosan trágár szavakat ordítozott – úgy távozott a sörözőből, hogy annak üvegajtóját betörte.

A helyszínre érkező járőrök a garázdát elfogták és a kapitányságra előállították. A nyomozók F. Elemért gyanúsítottként kihallgatták.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság a 20 éves sápi férfival szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

 

A Püspökladányi Rendőrkapitányságon 2013. augusztus 26-án egy helyi lakos tett feljelentést, mert az egyik püspökladányi vendéglátóhely előtt, őrizetlenül hagyott kerékpárjának lakatját ismeretlen tettes levágta és a biciklit eltulajdonította. Pár nappal később egy helyi nő tett feljelentést a kapitányságon, mert a családi háza melléképületéből ismeretlen tettes ellopta a kerékpárját.

A rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, amely során adat merült fel arra, hogy a két lopásnak ugyanaz az elkövetője.

A nyomozók a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. Cs. Ádám püspökladányi lakos kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.