Vádemelési javaslat garázdaság miatt

2013. 10. 30., sze - 15:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a férfi ellen, aki egy vendéglátóhely előtt garázdálkodott.

A nyomozás adatai szerint a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra 2013. július 2-án 15 óra körüli időben telefonon érkezett bejelentés arról, hogy Hajdúdorogon egy söröző előtt egy férfi kiabált, ordítozott és a kezében lévő üvegpoharat az úttestre dobta. A helyi rendőrőrsről az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták és a kapitányságra előállították R. Ferencet, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A 47 éves hajdúdorogi lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és a keletkezett iratokat továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.