Vádemelési javaslat a verekedők ellen

2013. 11. 07., cs - 10:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslatot tett az ellen a két 22 éves helyi lakos ellen, akik megvertek egy külföldi férfit.

Debrecenben 2013. június 8-án 5 óra körüli időben a Csokonai színház előtt két férfi összeszólalkozott egy 20 éves külföldivel, aki a vita közben elszaladt a helyszínről.

A 22 éves helyi fiatalok a Blaháné utcán utolérték a külföldi férfit és rátámadtak, bántalmazták őt.

M. Tamás Jánost és Sz. Ákost a rendőrök még a helyszínen elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.

Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

Az eljárás nyomozati szakaszát a hatóság a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.