Vádemelési javaslat a tolvajokkal szemben

2013. 11. 11., h - 15:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök két nő ellen, akik egy hajdúdorogi férfi kertjéből akartak vasat lopni.

A Hajdúdorogi Rendőrőrsön 2013. július 26-án 9 óra 45 perckor két helyi lakos tett bejelentést, mert az egyik ismerősük családi házának udvarán két idegen nőt láttak, akik a kertben fémhulladékot pakolnak a zsákjukba. A rendőrőrs szolgálaton kívüli körzeti megbízottja a helyszínre sietett, ahol tetten érte a két tolvajt, akik éppen akkor másztak át a kerítésen a zsákmányukkal. A zászlós visszatartott a két tolvajt a Hajdúnánási Rendőrkapitányság járőreinek megérkezéséig. A rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították a 27 éves hajdúdorogi és a 26 éves hajdúböszörményi lakosokat, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

 

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság az L. Edittel és B. Máriával szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.