Vádemelési javaslat a tolvajjal szemben

2013. 10. 30., sze - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el azt a férfit, aki ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolnak a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint egy debreceni nagyáruház elektronikai üzletéből 2013. június 22-én 18 óra körüli időben egy férfi több DVD lemezt betett a szatyrába, amelyekről eltávolította az áruvédelmi eszközöket és fizetés nélkül távozott.

A debreceni lakos 2013. június 24-én ismét visszament a boltba, azonban a biztonsági őrök felismerték és telefonon értesítették a Debreceni Rendőrkapitányságot. A közelben járőröző készenléti rendőrök a bejelentést követően az üzletben elfogták és a kapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 41 éves férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. M. Zsolt János lakásán a rendőrök házkutatást tartottak, ahol megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított lemezeket.

A férfival szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.