Vádemelési javaslat a tolvaj ügyében

2013. 10. 22., k - 15:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem örülhetett sokáig a lopott kerékpárnak a férfi.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. szeptember 2-án 6 óra 30 perckor egy létavértesi nő telefonon tett bejelentést, mert egy ismeretlen személy éjszaka ellopta kerékpárját a házuk udvaráról és a kerítés kapuját is kidöntötte. A kiérkező járőrök a sértett által adott leírás alapján azonnal elkezdték keresni a biciklit és az elkövetőt. Munkájuk egy órán belül eredményre is vezetett.

A rendőrök egy Létavérteshez közeli településen találták meg az eltulajdonított kétkerekűt és a tolvajt. Az egyenruhások elfogták és a kapitányságra előállították a 20 éves álmosdi férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

G. Sándorral szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.