Vádemelési javaslat a betörőkkel szemben

2013. 11. 16., szo - 07:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni családi házba tört be az a három férfi, akik ellen a debreceni rendőrök vádemelést javasolnak.

Debrecen egyik utcájában 2013. július 31-én a járőrök észlelték, hogy egy családi házban kutatási nyomok vannak. Gyanú merült fel arra, hogy ismeretlenek betörtek a házba és onnan különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el.

A rendőrök értesítették az otthonától távol tartózkodó tulajdonost és adatgyűjtésbe, tanúkutatásba kezdtek, amelynek eredményeként sikerült azonosítani a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiket 2013. augusztus 5-én a lakásukban fogtak el a nyomozók.

A házkutatás során a rendőrök megtalálták azokat az eszközöket, amelyeket a gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetéséhez használtak.

A három elkövetőt a Betörési Alosztály nyomozói előállították a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Közülük M. Mártont kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A 40 éves hajdúhadházi lakos és két debreceni társa, a 38 éves M. Róbert és a 47 éves N. András ellen a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.