Vádemelési javaslat a betörőkkel szemben

2013. 11. 11., h - 11:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hosszúpályiban több házba is betört az az öt gyanúsított, akik ellen vádemelést javasolnak a rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányságra 2013. április 29-én egy férfi tett bejelentést, mert a hosszúpályi Olga kertben található házának ajtaját ismeretlen tettes befeszítette és az ingatlanból eltulajdonított egy mikrohullámú sütőt, különböző szerszámokat, majd távozott a helyszínről.

Ezt követően majdnem egy tucat betörésről érkezett még bejelentés a rendőrségre az Olga kerti ingatlanok tulajdonosaitól, akiknek házaiból rádiókat, edényeket, vízszivattyúkat és más értéktárgyakat tulajdonítottak el.

A rendőrök az ügyben adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre a feltételezett elkövetők azonosítása és felkutatása érdekében.

Egy nő az olga kerti hétvégi házában tartózkodott, amikor 2013. június 2-án észrevette, hogy a kerítésén átmászik három férfi. A sértett a betörőket megzavarta, akik elmenekültek. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves férfit, akit előállítottak a kapitányságra, ahol a nyomozók L. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Másnap az egyenruhások Hosszúpályiban elfogták az egyik társát, a 23 éves L. Leventét, akit előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.

A nyomozóhatóság mindkét hosszúpályi férfival szemben kezdeményezte az előzetes letartóztatásuk indítványozását, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A járőrök 2013. június 3-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható harmadik férfit, a 20 éves B. Richárdot is, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. Ő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a cselekmények elkövetésében mások is részt vettek a három férfin kívül. Az adatgyűjtés eredményeként az egyenruhások azonosítottak egy 14 éves hosszúpályi és egy 16 éves ibrányi fiatalkorú fiút, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrse a napokban mind az öt gyanúsítottal szemben befejezte a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.