Szabálytalan vontatás

2021. 07. 15., cs - 10:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a két férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei 2021. július 14-én 14 óra 30 perc körül a 4-es számú főúton, Debrecen és Hajdúszoboszló között lettek figyelmesek egy személyautóra, ami egy másik gépkocsit vontatott. A vontatott jármű olyannyira rossz állapotban volt, hogy a leszakadt kipufogóját az aszfalton húzta. Az egyenruhások megállították az autókat és igazoltatták a volánoknál ülő két férfit. Mint kiderült, a hátsó gépkocsi sofőrje soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A másik sofőr ugyan tudta ezt, mégis megkérte 22 éves ismerősét, hogy segítsen neki. Az ellenőrzés során arra is fény derült, hogy a vontató autó ki van vonva a forgalomból.

A járőrök előállították mindkét férfit a rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A 37 éves bucsai lakosnak járművezetés tiltott átengedése miatt, míg 22 éves hortobágyi társának engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt kell felelnie.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.