Parkoljanak szabályosan!

2021. 07. 21., sze - 13:27
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fogadják meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A közúti forgalomban résztvevő járművek száma napról-napra emelkedik, így a közlekedők nem mindig találnak megfelelő parkolóhelyet közlekedési eszközeik részére. Szabálytalanul,  az útkereszteződésben, gyalogos-átkelőhelyen megálló vagy a forgalomirányító fényjelző készléket eltakaró járművel könnyen balesetveszélyes szituációt idézhetnek elő, és sok bosszúságot okozhatnak a közlekedés többi résztvevőjének.

Alapvető szabály, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles a közúti jelzések rendelkezéseinek eleget tenni. Parkolásnál a KRESZ vonatkozó rendelkezésein túlmenően kötelesek a közlekedők figyelembe venni a jelzőtáblák utasításait és az útburkolati jeleket is.

Ha kialakított parkolóhelyen helyezik el a járművüket és a sofőr nem marad ott, akkor az már parkolásnak számít. Fontos, hogy ilyenkor is a felfestett útburkolati jeleknek megfelelően álljanak meg, mert egy szabálytalanul, több parkolóhelyen álló közlekedési eszköz indokolatlanul foglalja el a helyet a többi közlekedési partner elől.

A képeken látható járműszerelvény vezetője szabálytalanul, mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére fenntartott várakozóhelyeket elfoglalva parkolt, vele szemben a zalaegerszegi rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki.

Fogadják meg tanácsainkat, közlekedjenek partnerként az utakon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.