Országos összesítő

2021. 07. 20., k - 02:25
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

Magyarország területén a 2021. június 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 14 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 238 személyt fogott el, közülük 45 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 113 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 198 embert állítottak elő, köztük 106 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 107 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.