Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választott, így balesetet szenvedett

2021. 07. 21., sze - 06:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lesodródott az útról, ellenkormányzott, végül egy fás-bokros területen landolt egy gépkocsi vezetője Ágfalva és Sopron között.

A 86108-as számú úton, Ágfalva irányából Sopron felé közlekedett autójával egy gépkocsivezető 2021. július 20-án 15 óra 45 perckor. Haladásakor nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, ezért egy balra ívelő kanyarban a jobb oldalon lehaladt az útpadkára, majd ott a gépkocsiját hirtelen balra kormányozta, aminek következtében az autójával áttért a bal oldali forgalmi sávba. Ellensúlyozásként a sofőr megpróbált jobbra kormányozni, azonban az autója megcsúszott, így elvesztette felette az uralmat, majd a jobb oldalon egy bokros-fás területen landolt. A balesetben a járművezető megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A hasonló balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy mindig az út-, időjárási, és látási viszonyoknak megfelelően vezessenek!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.