Nádasba rejtették

2015. 09. 15., k - 10:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak két helyi lakos ellen, akik a megalapozott gyanú szerint elloptak egy kerékpárt.

A balmazújvárosi rendőröknek 2015. augusztus 2-án 22 órakor olyan információ jutott a tudomásukra, hogy két helyi lakos a Bólyai utcán található presszó előtt lévő kerékpártárolóból eltulajdonított egy lelakatolt kerékpárt. A nyomozók a 27 éves B. Sándort és 15 éves társát előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek beismerték a bűncselekmény elkövetését és elmondták, hogy a kerékpárt a lakóhelyükhöz közeli nádasban rejtették el addig, amíg azt el nem tudják adni. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a biciklit megtalálták és lefoglalták.

A helyi lakosok ellen a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a lopás vétség, valamint B. Sándor ellen a kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.