Nem távozott üres kézzel a suliból

2024. 09. 10., k - 13:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatal kora ellenére hosszú bűnlajstrommal rendelkezik az a kállói férfi, akit a rendőrök a napokban fogtak el és vettek őrizetbe.

A 18 éves elkövető augusztus 31-én késő este Kállón kitörte az általános iskola egyik ablakát, és bemászott az épületbe. A férfi az éj sötétjében nem tanulási céllal érkezett, hanem a tanári szobában kezdett el értékek után kutatni. Az egyik fiókból pénzt, míg a szekrényből egy tanulói laptopot vett magához, majd az iskolából távozott. A rongálással harmincezer, a lopással közel háromszázezer forint kárt okozott.

Az elkövető pár nappal később, szeptember 4-én éjszaka Erdőkürtön egy vegyesbolt kirakatának és bejárati ajtajának üvegét törte be, majd az üzlet kasszájából hatvanezer forintot lopott el. Időközben a helyszínre érkezett az üzlet tulajdonosa, így a fiatal menekülőre fogta és elfutott.

A kállói lakost a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai szeptember 6-án elfogták és előállították, majd lopás bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, elismerte ezek elkövetését. A férfi, fiatal kora ellenére nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, korábban már számos vagyon elleni bűncselekményt követett el, ezért a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.