Öt hűtőkompresszor tűnt el egy debreceni élelmiszerbolt udvaráról

2024. 09. 10., k - 10:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók megtalálták a gépeket, lefoglalták és visszaadták a bolt tulajdonosának. Befejeződött a nyomozás.

Egy négyfős csapat június 15-én délelőtt érkezett Debrecenbe autóval és egy utánfutóval. Kiszúrtak öt hűtőkompresszort egy élelmiszerüzlet pakolójában. Nem zavartatták magukat, lenyitották az utánfutót, és egymás után felpakolták a gépeket, majd egyenesen egy MÉH-telepre vitték, ahol gyorsan túladtak rajtuk, 400 ezer forintot kaptak.

A nyomozók egy órán belül azonosították az elkövetőket, délutánra pedig mind a négyen a rendőrkapitányságon ültek. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették a nádudvari lakosokat, a gépeket pedig lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

A bűnügyesek elvégezték az eljárási cselekményeket, az iratokat megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.